Látni vélni valamit, ez a legkülönösebb érzés a világon. A ma embere folyamatosan rohan, ideges ha várni kell, még mindig nem jön a busz, már másfél perce várok, haszontalan időpocsékolás. A buszon minden egyes pirosnál felrobbani kész állapotba kerülök és a megállóban minden egyes felszálló aki hátráltatja a busz inulását gyilkos elmém áldozata. Épp úgy suhan el a szemem elött a város látképe, ahogy elsuhan az ablak üveg elött. Tűnékony, folyton változó valóság. Magamban valahol máshol járok. A padlót nézem, minél kevesebb szivárog a valóságból a tudatomba, annál könnyebb elképzelni, hogy igazából máshol vagyok. Sánc utca, leszállok, az autók olyan szélsebesen suhannak el mellettem akár a villám. Csak egy pillanat műve lenne, még a piros volvo utáni 10. kocsi sem lassítana, olyan hirtelen történne, ha kiugranék. Talán nem is akarnának, mérgesek lennének mint én a felszállókra. Ennek a hülye picsának is pont az én kocsim elé kellett kiugrania. El fogok késni. Rágyújtok öt perc a buszomig. Csak erre jók az átszállások, igazából erre se. Talán a cigi az, ami közel visz a halálhoz. Nagyobb eséllyel halok meg rákban mint autóbalesetben. Kivéve.... patka autóút távolság 10 cent. Átlagos lépésem hossza 50 centi. Megéri? Jön a busz felszállok, felhangosítom a zenét, ez is segít kizárni mindent. Érzem, ahogy egy asszony meglök, vézna asszott ujjaival megérint hallom, ahogy bocsánatot kér, de úgy teszek mintha nem hallanám. A Gellért-hegyi házakat nézem, szinte paloták, jó lenne ezekben élni, de megfullasztana a gazdag prűd világ. Milyen magasan lehetünk, vajon halálos. Egy női alakot látok el suhanni a busz mellett. Nem hasonlít, egyáltalán nem. Hiszen ő még gyermek volt, amikor... De szerette ezt a színt, tetszett volna neki, ő is lehetett volna. Autóbaleset, pedig ő élni akart. Elszorulna a szíve, milyen gyönyörű kislány volt, nálam mennyivel jobb. Hány éve is már? Összeszorítom fogsorom, kivárom a halált jön a mikor jön, de nem szaladok elé, szépen lassan kullogok, mint a női alak a Villányi úton.